Februári könyvajánló

 In Hírek

Roy F. Baumeister, John Tierney – Akaraterő

Miért nem teljesülnek az újévi fogadalmak? Miért fulladnak rendre kudarcba a fogyókúrák? Miért bizonyulunk gyakran képtelennek arra, hogy azzal foglalkozzunk, amivel szándékunkban áll? Hogyan vált korunk emberének egyik legnagyobb problémájává az önkontroll, illetve annak hiánya? Mi voltaképpen az akaraterő? E kérdések megválaszolására nagyon sok, sokszor meglepő eredményeket hozó tudományos vizsgálatot végeztek az elmúlt évtizedekben. Kiderült például, hogy izmainkhoz hasonlóan az akaraterőnk is kimerül, ha túlerőltetjük, ezért ügyesen be kell osztanunk – viszont fejleszthető is. A „többet ésszel, mint erővel” és a „rend a lelke mindennek” népi bölcsességek szellemében számos tippet kapunk ehhez a könyv lapjain, többek között a határidők betartásával, a tennivalók listájának csökkentésével, a figyelemösszpontosítással és a káros szenvedélyektől való megszabadulással kapcsolatban. A szerzők a legfontosabb és legérdekesebb kutatási eredmények bemutatása mellett híres emberek élettörténetéből vett példákkal teszik olvasmányossá és közérthetővé mondanivalójukat.

 

Körmöci Katalin – Óvodapedagógiai kislexikon

Az óvodapedagógia speciális helyet foglal el a pedagógia elméletében, hiszen több fogalom tartalmi jegye nem egyértelműen, vagy nehezen vonatkoztatható az óvodáskorú gyermekek nevelésére. Ez abból fa­kad, hogy az óvodapedagógiában eltérő jelentéstartalommal jelenhetnek meg pedagógiai fogalmak, vannak olyan szakkifejezések, amelyek (csak) az óvodáskorú gyermekek nevelése során kapnak sajátos értelmet (pl. befogadás), és vannak olyanok, amelyek egyáltalán nem vonatkoztathatók az óvodai nevelésre (pl. oktatás).
Az Óvodapedagógiai kislexikon célja az, hogy az óvodapedagógia elméletében megjelenő sajátos szaknyelv közel azonos jelentéstartalommal bírjon minden óvodapedagógus és leendő óvodapedagógus (hallgató) számára. Ezért ajánljuk az óvodapedagógus hallgatók számára a vizsgákra való felkészüléshez, a pedagógiai és módszertani szemeszterekben; az óvodapedagógus képzésben közreműködő oktatók, gyakorlatvezetők számára – az egységes értelmezés elősegítéséhez; az óvodai gyakorlati tevékenységben résztvevő óvodapedagógusok számára – a megszerzett tudás felfrissítésére, a szakkifejezések jelentéstartalmának pontosításához, újszerű fogalmakkal való ismerkedéshez.
A kötet végén két tematikus áttekintés található az óvodai játékról, illetve a helyes gondolkodásra nevelésről az óvodában.

 

Dr. Laurie Hollmann – Játsszunk a kisbabánkkal – Kötődés, felfedezés és kommunikáció a játékon keresztül a születéstől egyéves korig

A könyv az anya és csecsemője közötti biztonságos kötődés kialakulásának folyamatát mutatja be az első életév során. 12 hónapra bontva mutatja be a csecsemő fejlődését és érzelmi, kapcsolati szükségleteit. A szülőkhöz, elsősorban az anyákhoz szól, és közérthetően, könnyen befogadható módon ismerteti azokat a kutatási eredményeket és fejlődéslélektani ismereteket, amelyek fontosak ahhoz, hogy az anya ráhangolódjon a gyermekére, és megfelelően gondoskodjon a fizikai, érzelmi fejlődéséről. Emellett minden hónapra konkrét javaslatokat, ötleteket ad a babával való foglalkozáshoz, játszáshoz, kommunikációhoz. Minden hónaphoz tartozik egy rövid esetbemutatás: hogyan segíthet a szakember különböző élethelyzetekben levő anyáknak (pl. tizenéves anyának), hogy ráhangolódjanak a csecsemőjükre, megtanuljanak kommunikálni, játszani, foglalkozni a babával az aktuális fejlődési szintjének megfelelően, és anyaként magabiztosabbá váljanak.

 

Dr. Kovács Krisztina, Dr. Gyömbér Noémi – Sportpszichológia – Útmutató a kiemelkedő teljesítményhez

Minden, amivel a sportpszichológia a kiemelkedő teljesítményhez hozzájárul – gyakorlatorientált kézikönyv sportolóknak, edzőknek, sportszakembereknek és szülőknek.
„Fejben dől el” – hallani gyakran sportkörökben. Valóban fontos, hogy a sportoló tudatos kontroll alatt tartsa önmagát és teljesítményét, a siker ugyanakkor nem kizárólag az egyénen múlik. Az egyetemi oktató és sportolókkal, élsportolókkal dolgozó szakember szerzők szerint a sportteljesítményekkel kapcsolatban számos más féligazság, mítosz is él a köztudatban. Átfogó kötetükben bemutatják a kiemelkedő teljesítményhez szükséges tényezőket, köztük azokat, amelyekre maguknak a sportolóknak nincs befolyásuk.

Megismerhetjük a legfőbb lélektani tényezőket, mint az önbizalom, a koncentráció vagy a motiváció, az egyéni és a csapatsportok, az élsport és az utánpótlás-nevelés jellegzetességeit, az egyéni, a közösségi és a vezetői szempontokat, emellett tabutémákról is szó esik. Sportolóként és sportszakemberként a sportpszichológia alapvetései és a friss tudományos eredmények mellett szemléletes példákkal, hasznos eszközökkel, gyakorlatokkal, illetve kérdőívekkel fejleszthetjük magunkat.

 

Szertics Gergely – MI lesz velünk?!

A mesterséges intelligencia (MI) hatalmasat lépett az elmúlt években: emberszerűvé vált a vele való kommunikáció. Ez egyúttal élessé tett rengeteg olyan kérdést is, amelyeket korábban a sci-fik világából ismertünk. Mikor ébred öntudatra? Elveszi a munkánkat? Mit tanítsak a gyerekemnek? Milyen lesz, ha mindenkinek intelligens asszisztense van, amely oktatja, munkatársként támogatja, vagy akár randipartnert keres neki? És a félelmeken túl: mit várhatunk egy olyan világtól, amelyben az MI valóban segít olyan alapvető kérdésekben, mint a fizikai vagy mentális egészségünk megőrzése és fejlesztése, vagy akár a Földünk egészségének megőrzése? Ha úgy érzed, hogy ezekben a kérdésekben a borzongató szalagcímeknél mélyebb válaszokra vágysz és keresed azt, hogy személyes szinten mit tudsz tenni, hogy a legtöbbet hozd ki az MI-ből egyéni, közösségi és társadalmi szinten, akkor ez a könyv neked szól.
A MI lesz velünk?! könnyed, személyes stílusban, sok aktuális példával tarkítva vezeti végig az olvasót a mesterséges intelligencia által felvetett nagy kérdéseken és az azokra jelenleg elérhető válaszokon, csak annyira érintve a technikai részleteket, ami ahhoz kell, hogy megérthessük az egyénekre, a társadalomra kifejtett hatását.

 

Márai Sándor – Az igazi

Lehet-e az érzelmeket az értelem segítségével megsemmisíteni, teszi fel a kérdést Márai e mélylélektani drámában. A válasz: nem, mert az érzéseket néha, szerencsés esetben, meg lehet szelídíteni és el lehet sorvasztani, de az értelem soha nem győzheti le.
Az 1941-es regény egy zátonyra futott házasság monológja: Márai előbb a feleség, aztán a férj szemszögéből avatja be olvasóit a bonyolult szerelmi háromszögbe; a kettősség és a párhuzamok látszólag kusza egyvelege bravúros pontossággal metszi át a viszonyokat és a viszonyulásokat. Márai nem szolgáltat igazságot (egyáltalán lehet?), csupán ott a nyitott-megválaszolt kérdés mindannyiuk feje fölött: mi is a mozgatórugó? Van-e különbség abban, ahogy a férfi tekint a nőre, mint a nő a férfira?
Vagy vannak szerelmen felüli motivációk is?

Recommended Posts
Széscheyi