Júniusi könyvajánló
Timár Gábor: Mérgezett bolygó
Közel fél évszázad környezetvédelmi munka után, mint ENSZ tanácsadó és tanszékvezető professzor, Timár Gáborban kikristályosodott, hogy milyen világban örököltünk eleinktől, és mit kezdünk ezzel a veszedelmes hagyatékkal. Ebben a tanulmányában az olvasó elé tárja a legvalószínűbb jövőképet. Véleménye szerint a környezet fészesen fertőzött, mérgezett, és ha nem teszünk határozott lépéseket az évszázad végére kitisztul. Ismerteti az elengedhetetlenül szükséges radikális teendődet, amelyek szerinte biztosíthatnánk a túlélést.
Max Lucado: Azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket
Úgy érzed, hogy kevés benned a szeretet, és kimerültek megbocsátási „tartalékaid”? Emberileg ez sokszor érthető! Nem mindig könnyű szeretni az embereket, néha még a számunkra oly kedveseket sem, akikkel önként együtt élünk és dolgozunk nap mint nap. Hogyan szeressünk, amikor nehéz szeretni? Próbálkozhatunk fogunkat összeszorítva, egyre jobban nekifeszülve: szeretni fogunk, még ha belehalunk is! És ezzel a módszerrel talán kicsit bele is halunk…
Lehetséges, hogy ennek az az oka, hogy a mások szeretetéből kihagyunk egy lépést? Lehetséges, hogy az első lépést esetleg rossz irányba tesszük, mert először nem is a másik fél, hanem a szerető Isten felé kellene fordulnunk? Hiszen hogy adhatnánk mi magunkból olyat, amivel nem is rendelkezünk?
Kaszás György: A prezentáció művészete
Mi a szerepe a nyilvános beszéd „három testőrének” az előadásban? Hogyan (ne) készíts diát személyes és online prezentációkhoz? Mit tehetsz, hogy megelőzd a technikai malőröket? Milyen módszerekkel enyhítheted az idegességedet előadás előtt és közben?
Az üzleti prezentációk, politikai és jogi beszédek, tudományos előadások gyakran laposak, vontatottak és nehezen követhetők. A manapság népszerű online színtér sem könnyű terep, ráadásul másfajta tudást követel meg az előadóktól. Tanulással és gyakorlással azonban hatékonyan fejleszthetjük prezentációs készségeinket, és ezáltal sikert arathatunk a szerepléseinkkel.
Kaszás György prezentációs tréner és coach közvetlen, humoros, mégis gazdag elméleti és gyakorlati tudást, valamint számos jól alkalmazható tippet tartalmazó könyvéből megismerheted a prezentációretorika eszközeit, hogy a segítségükkel magabiztos és hatásos előadóvá válhass. A retorikai eszközöktől a térelrendezésen át a kellékek használatáig olyan technikákat sajátíthatsz el, amelyek a személyes és online prezentációid során egyaránt hasznodra válnak.
Horány Anna: Hová bújt a matematika?
Ez a kötet kijelöli az óvodapedagógus feladatát, hogy hogyan tegye lehetővé a gyermekek számára a környezet tevékeny megismerését, és folyamatosan biztosítson spontán és szervezett tapasztalat- és ismeretszerzési alkalmakat.A könyv tükrözi azt a célt, annak a pedagógiai kultúrának a megerősítését, bátorítva azt az óvodakép víziót, amely az „óvodásabb óvodát”, és az „óvodásabb iskolát” fogalmazza meg, láttatja.
Első lépések a művészetek felé I. / szerk. Gyöngy Kinga
A művészetekkel való ismerkedés, jó esetben, kisgyermekkorban kezdődik a gyermek számára fontos felnőttek közvetítésével.
Szerencsés az a kisgyermek, aki olyan környezetben nő fel, amely lehetővé teszi számára az alkotóeszközökkel való kísérletezést vagy az élményszerű találkozást a könyvekkel. Jó volna, ha mindenki ilyen kulturális gazdagságban nevelkedhetne.
Akkor tud a gyermek ténylegesen kapcsolatba kerülni az első „művészetmorzsákkal”, ha érdeklődik, ha maga tevékenykedhet, ha fejlettségének megfelel az adott impulzus vagy eszköz – emiatt a művészeti nevelés felkészültséget és tudatosságot kíván a felnőttől.
Könyvünk segíti a nevelői hivatásra készülőket abban, hogy jártasságot szerezzenek a gyermeki megismerés életkori sajátosságaiban, így a gyermekek fejlettségi fokához tudják igazítani a művészeti impulzusokat. Kitérünk a művészeti nevelés hatásaira is. Segítünk az értékes művészeti anyag megválasztásában, és az élményt adó közlés módjára is felkészítjük a könyvünket használókat. Gyakorlati fejezeteink kipróbált módszereket tartalmaznak.
Stephanie Foo: Öröklődő traumák
Mit jelent együtt élni a múltunkkal?
Hogyan gyógyulhatunk meg a magunkban hordozott traumákból?
Mit jelent együtt élni a múltunkkal?
Hogyan gyógyulhatunk meg a magunkban hordozott traumákból?
Stephanie Foo, a díjnyertes rádiós producer támogató és szerető férfi mellett élte az életét, ennek ellenére mindennap pánikrohamoktól és visszatérő depressziótól szenvedett. Hosszú ideig kutatta, mi lehet a problémái hátterében, míg kiderült, hogy hangulatváltozásait a komplex poszttraumás stressz szindróma (komplex PTSD) okozta, amely akkor alakulhat ki, ha valakit éveken át traumák sorozata ér.
A szerzőt gyermekkorában verbálisan és fizikailag is bántalmazták a szülei, és bár abban a hitben volt, hogy már feldolgozta a múltat, rosszullétei rávilágítottak, hogy lelki sérülései továbbra is fenyegetik az egészségét, kapcsolatait és karrierjét. Diagnózisa után igyekezett mindent megtudni a komplex PTSD-ről. Magával ragadó könyvében személyes története mellett kutatásokat, sokféle terápiás tapasztalatot és kulturális perspektívákat is megoszt. Őszintén ír a felmenőitől örökölt traumákról, saját sebeiről, az emberi lélek sérülékenységéről, legfőképp pedig a gyógyulás lehetőségéről. Számot vet a múlt jelenre, az elme testre gyakorolt hatásaival, és megvizsgálja, hogyan parancsolhatunk megálljt a generációkon átívelő rossz mintáknak, berögződéseknek.

