Novemberi könyvajánló
Ferenc pápa bölcsességei (szerk. Carol Kelly-Gangi)
Az olvasó egy olyan kötetet tart a kezében, amely a szeretett egyházfő gondolatvilágának felfedezésére hív. A szemelvények Ferenc pápa szentbeszédeiből, könyveiből, interjúiból, beszédeiből és egyéb közleményeiből, írásaiból származnak a pápai, illetve az azt megelőző időkből. Ferenc pápa derűvel beszél Isten múlhatatlan szeretetéről, imádságra hív bennünket, buzdít, hogy segítsünk a szükséget szenvedőknek, és emlékeztet Jézus kegyelmére és együttérzésére. A könyvben számos személyesebb hangvételű idézetet is fellelhetünk a papságra való elhívásáról, illetve hogy hite miként segítette át az élet különböző megpróbáltatásain. Akár a saját lelki utunkhoz keresünk útmutatást, akár erről az evangéliumi életet élő egyházfőről szeretnénk többet megtudni, Ferenc pápa közérthető, ám mégis mélyenszántó gondolatai megtöltik szívünket, és megérintik lelkünket.
Cziglán Karolina: Elfogadó kapcsolódás
Elég mélyek, hitelesek, bensőségesek a kapcsolataim? Hogyan engedhetném közelebb az embereket úgy, hogy ne veszítsem el önmagam? Gyakran eltávolodunk egymástól, vajon mit rontok el ilyenkor? Akiben felvetődtek már hasonló kérdések, az biztosan izgalmas kalandnak fogja találni az utat, amelyet a könyv olvasójaként bejárhat. Az intimitás, ez a sokszínű, egyszerre vágyott és ijesztő élmény a legszebb és legfájóbb tapasztalatok forrása is lehet. A szerző a sebezhetőség és az elfogadás fontosságát hangsúlyozza, valamint azt, hogy az intimitás megélésének alapja az önmagunkkal való kapcsolat. A kötet személyes történeteken keresztül teszi könnyen befogadhatóvá az intimitás paradoxonjának súlyos kérdéseit, emellett gyakorlatokat is kínál az olvasónak, amelyek segíthetnek, hogy hitelesebb és meghittebb kötelékeket alakítson ki a környezetében élő emberekkel. Az Elfogadó kapcsolódás mindazoknak szól, akik szeretnék gazdagítani kapcsolataikat, és nyitottak arra, hogy új perspektívákat fedezzenek fel bennük az intimitásról, legyen szó párkapcsolatról, barátságról vagy akár az önmagunkkal való kapcsolatról. A szerző nem ígér könnyű válaszokat, de annál inkább inspiráló kérdéseket és gondolatokat, amelyek segíthetnek az olvasónak a saját útját járni az intimitás felé.
Dom Olivier Quenardel: Boldogok vagytok… Közelítések az evangéliumi boldogsághoz
Dom Quenardel elmélkedései a boldogság jézusi útjára vezetnek bennünket. A boldogság mindenkit vonzó dolog – és az Úr Jézus tudja, hogy kiknek van rá igazán szükségük: a síróknak, a szegényeknek, az igazságot szomjazóknak… Az itt olvasható elmélkedések a bencés lelkiségből fakadnak: a Szentírást a sivatagi atyák, az egyházatyák és a bencés Regula segítségével közelítik meg. Két lábbal a földön álló gyakorlati könyv, mely egyúttal mély spirituális mondanivalót is hordoz: magával ragad, ahogy az Úr Jézus szava is magával ragadta hallgatóit a Nyolc Boldogság meghirdetésekor. A rövid meditációk kiválóan alkalmasak egy hosszabb egyéni elvonulás, egy csendes időszak lelki táplálékának, de tanulmányozhatjuk őket plébániai, lelkiségi közösségekben is. A rövid, de tartalmas írások a Jézus által felkínált boldogsághoz vezető utat jelenthetik az olvasóknak advent vagy nagyböjt idején.
Mandisa Watts: Kreatív szenzoros dobozok kíváncsi gyerekeknek
60 egyszerű játékötlet, amely serkenti az agyfejlődést, csökkenti a szorongást és fejleszti a finommotorikát
A szenzoros játékok újszerű módon nyitják meg a világot a gyerekek előtt. Lehetővé teszik, hogy minden érzéküket bevetve fedezzék fel környezetüket, miközben igazán jól érzik magukat, és aktív résztvevői az eseményeknek. Elősegítik a magasabb szintű tanuláshoz szükséges agyi kapcsolatok felépülését, az emlékezet fejlődését, a nyelvi fejlődést, a problémamegoldó és a finommotoros készségek fejlődését, valamint a kognitív fejlődést. Ráadásul remekül alkalmasak a szorongó gyerekek megnyugtatására is. Ez a könyv arra hívatott, hogy gyermekünk az általunk készített szenzoros dobozokon keresztül részese lehessen mindennek, méghozzá számunkra is szórakoztató módon. A könyvet mindenkinek érdemes forgatnia, akinek 1,5–3 éves gyereke van, vagy ezzel a korosztállyal foglalkozik. Sőt, akár a 4-5 éves gyerekeknek is ideális néhány szenzoros játék, így, ha totyogó baba mellett óvodásunk is van, biztosak lehetünk benne, hogy találunk olyan ötleteket, amelyeket kisebb módosítások után mindenki élvezni fog. A népszerű kanadai szerző minden szükséges információt megad az egyes dobozok elkészítéséhez, beleértve, hogy hány éves gyereknek ajánlott, mennyi ideig tart az összeállítása, milyen érdeklődési körnek felel meg, maszatolós-e, és hogyan módosíthatjuk, ha valamilyen hozzávaló nincs otthon. Az egyes tevékenységek végigvezetéséhez és a játék közbeni beszélgetéshez is hasznos tippeket kapunk, hogy még élvezetesebb legyen a móka, és még jobban elősegítse a kognitív és nyelvi fejlődést. A könyv 60 különböző tematikus doboz leírását tartalmazza, melyek ahhoz is inspirációként szolgálnak, hogy saját dobozokat alkossunk, teljesen gyermekünkre szabva.
Szentjánosbogár Játékoskönyv
Több mint harminc éve játszanak a Szentjánosbogarak kapcsolatteremtő, bemelegítős, közösségépítő és kreativitást fejlesztő játékokat táborokban, klubfoglalkozásokon, szabadtéri szentmisék után, vagy akár az éves közgyűlésen. Első játékgyűjteményük húsz éve jelent meg, s azóta nemcsak újabb és újabb játékokat fedeztek fel a Bogarak, hanem még jobban elmélyedtek az értékközpontú, jézusi játékmód lelkiségében és pedagógiájában. A formátumában és stílusában is megújult, kibővült, és továbbra is hiánypótló új gyűjteményben a játékleírások mellett a vezetők számos támogató tippet találnak, továbbá színkódok, ikonok és különféle mutatók segítik a több mint háromszázas listában való tájékozódást.
A játékok által feloldódunk, megnyílunk, megosztunk, kísérletezünk és tanulunk, s mindeközben önfeledt pillanatokat töltünk el egymás körében. Tudjuk, hogy mindegy, ki honnan jön, hány éves, a játék olyan közös nyelv, amely képes összekötni minket.
Szabó Magda: Für Elise
Szabó Magda elmúlt nyolcvanéves, amikor lánytestvére született: írt magának egyet. Mert bár a Für Elise önéletrajzi ihletésű mű, a regénybeli fogadott testvér, Bogdán Cecília korábban ismeretlen volt az olvasók előtt. Az író talán gyerekkori barátnőjét mintázta meg Cili alakjában, talán önmagát. Cili trianoni árva, Zentáról származik, az árvaházból kerül Debrecenbe, négyévesen fogadja be új családja. Ő a bájos, szeretnivaló szőke gyermek, akit minden bajtól óvnak, akit dédelgetnek ismerősök, ismeretlenek és a tanárai is. Magdolna okos, művelt már kisgyerekkorában is. Esti meseként bibliai történeteket hallgat édesapjától, még iskolába sem jár, de már latinul veszekszik nagybátyjával. Szülei nem korlátozzák, nem nevelik, csak civilizálják. Nyelveket tanul, olvas és ír, képzelete szárnyal, olyan szabálytalan, mint maga a szabálytalanság, már akkor kilóg a sorból. Cili története nem zárul le, annyit tudunk meg, hogy fiatalon meghal, de a részletek homályban maradnak. Ennek oka lehet az is, hogy Szabó Magda Magdaléna címmel a regény folytatását tervezte.
„A könyv olvasása közben folyton azon törtem a fejem, vajon mennyi a valóság ebben a történetben, és mennyi a fikció. Életrajzi regényként emlegetik, de néha olyan érzésem támadt, hogy az írói fantázia kiszínezi, átrendezi az egykori eseményeket. El is határoztam, hogy utánanézek, de meggondoltam magam. Ugyanis teljesen mindegy. A regény minden egyes sorából olyan fájdalmas, néha önmarcangoló őszinteség árad, hogy hajlandó vagyok minden egyes szavát elhinni, akár úgy történt, akár nem.
Kár, hogy nem lett folytatása. De a Für Elise így is egy önálló remekmű, akár egy befejezetlen szimfónia.” (Fábián Janka)